Önéletrajz

1931. június 16-án születtem Budapesten. A család Zalában lakott,  Becsehelyen,  mindig is zalainak tartottam magam. Madármegfigyeléseim, szeretetem és érdeklődésem a természet iránt már itt elkezdődött, gyermekkoromtól vonzott az élővilág: amióta totyogni tudok, mindig érdekeltek a madarak, de tulajdonképpen az egész természet. Éppúgy szeretem a virágokat, a növényeket és az egyéb állatokat is. Szüleim – miután nyilvánvalóan látták, hogy reménytelen eset vagyok – magukban talán halkan sóhajtva, de támogattak, igazi hasznos segítséget azonban a nagybátyámtól kaptam. Nagy természetbarát volt, és amikor néha átadta a távcsövét, hogy egy-egy madarat közelebbről is megcsodálhassak, a paradicsomban éreztem magam. Azt a bizonyos távcsövet sokkal később megörököltem, ma is őrzöm. Bár a ma kapható remek műszerekhez még csak nem is hasonlítható, számomra nagyon becses, a ma is fel-felbukkanó emlékek részese marad.
Gimnáziumba Nagykanizsán jártam. Mivel a családnak el kellett hagyni a zalai birtokot a háború után, én  is Budapestre költöztem.1950-ben kitelepítettek Tarnaleleszre, de ott is, ha tehettem, megfigyeltem a madarakat, az élővilágot.1954-ben a Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezkedtem el, ott ismertem  meg későbbi feleségemet is, akitől 3 gyermekem, tőlük pedig 7 unokám van. Következő, szintén meghatározó jelentőségű munkahelyem a Madártani Intézet volt, ahol példaképemmel, ifjúkori \”tanítómesteremmel\”, dr. Keve Andrással működhettem együtt. 1980-tól az Állatvilág lapnál dolgoztam szaklektorként. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alelnöki tisztségét is betöltöttem.
Mindig is szerettem írni, fiatalkorom óta madártani naplót vezetek, melynek kötetei már polcokat töltenek meg. Ezekben az élménybeszámoló mellett fajfelsorolás áll, így évtizedek múltán is vissza tudom keresni a szükséges adatokat. Több mint 70 könyvet, még több cikket és egyéb rövid írást publikáltam. Vannak köztük kifejezetten szakmai anyagok, ilyen volt az 1967-ben kiadott “Bagolyköpet vizsgálatok”, majd sok népszerűsítő írás is, mint az 1970-ben megjelent “Madarakról mindenkinek”, amelynek első kiadása hetek alatt elfogyott. “Nemszeretem állatok” című könyvem pedig békákról, kígyókról, egerekről, denevérekről, azaz éppen olyan állatokról szól, amelyektől általában borzongani, undorodni szoktak. Sok éven át rendszeresen szerepeltem a Kossuth Rádió “Oxigén” c., Balogh István által szerkesztett programban, akivel könyvet és CD-t is jelentettünk meg a műsorokban elhangzottakból, és akivel azóta is sok időt töltünk együtt a természet titkainak megfigyelésével. Jelenleg az Új Ember Kiadónál van egy sorozatom, amelyből eddig számos kötet, elsősorban gyerekkönyvek jelentek meg. E történetekben nem kitalált figurák szerepelnek, hanem hús-vér állatok, de mivel ezek mégis mesék, ők is beszélnek. Budai Tibor barátom, kitűnő grafikusművész készíti a kötetekhez az illusztrációkat.
A természetvédelem, azon belül a madárvédelem eszméjének terjesztése érdekében évtizedek óta járom az országot író-olvasó találkozókat, rendhagyó biológiaórákat tartani általános iskolákban, könyvtárakban. Nyugdíjasként is aktív életet élek, sokat járok a természetben, de közben írok és publikálok.
Munkámat számos elismeréssel díjazták, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és az állami természetvédelem részéről is, 2009. március 15-én pedig Kossuth-díjat vehettem át. Ez az eredmény nem születhetett volna meg jó családi háttér nélkül: feleségem mindig mellettem állt, segítette a munkámat, és lélekben ma is velem van minden percben. És persze kellett hozzá a kimeríthetetlenül változatos, izgalmas, mindig új témákat adó Természet (így, nagy T-vel), amely iránt érzett szeretetemnek, tiszteletemnek és csodálatomnak igyekeztem minden írásomban hangot adni. Ha ez sikerült, akkor úgy érzem, életem nem volt hiábavaló.